Byakuya story II

Byakuya elrabolt szerelme

1. fejezet: Gyermekkor vége

Száraz nyár eleji napra ébredtem fel a birtokon.Byakuya már nem volt mellettem, a kötelességei elhívták otthonról.Kinéztem az ágyamból, nem volt kedvem felkelni, de ma vizsga nap van, ezért mindenféleképen be kell mennem az akadémiára. Pedig szombat van, és ezen a napon minden akadémiai diák pihen. Kimásztam az ágyból, és mint egy jó diák meg mosakodva, útra készen álltam.  Mikor a kapuhoz értem, mint mindig az őr meghajolt előttem illedelmesen. Válaszként csak a fejemet megbiccentetem,ez kötelező válaszadás azoknak, akik vigyáznak a biztonságunkra. Alig egy órája voltam úton. Valahogy olyan távolinak tűnt számomra a múlt év, mikor még azon izgultam, vajon bejutok e-az akadémiára.  Most már a vizsgámra készülök, és mint hivatalos shinigamiként védelmezhetem a lelkek városát.
Mikor az akadémia elé értem, Keiko már ott toporgott a bejáratnál, és aggodalmasan rám nézet.
-Hol voltál ilyen sokáig?! Már azt hittem el fogunk késni Hisako-san.
-Ne haragudj Keiko de majdnem elaludtam. Tegnap este sokáig fent voltam.
-Igazán Hisako-san? -Keiko kajánul elvigyorodót.
-Igen Keiko, sokáig fen voltam, és magoltam a tananyagot, sőt mi több, tegnap délután még gyakoroltam is a technikákat, kint a szabadba.
-Akkor megint bekormoztad Kuchiki kapitány kerítését?- Kérdezte tőlem Keiko, némi rosszindulattal fűszerezve meg hangját.
Kedvesen elmosolyodtam, és Keikora néztem.
-Nem Keiko, sokkal rosszabb történt.Leromboltam a kerítést. -Ezt olyan nyugodt hangnembe mondtam, mintha a világ legtermészetesebb téttét hajtottam volna végre. Pedig örülhetek annak, hogy egybe vagyok, és nem kaszabolt ketté Byakuya.Igaz is miért tette volna? Hisz a felesége vagyok. Így gondolkodtam egymagam, míg nagy nehezen elindultunk befelé.
-Min gondolkodtál az előbb?
-Semmi különösön Keiko. Remélem átmegyek a vizsgán,és leszek annyira jó hogy a 4.osztagba felvegyenek.
-Azt hittem a Lelkek Városát akarod védelmezni és nem gyógyítani a sebesülteket.
Mélyen elgondolkodtam Keiko szavain. Igazából mind a kétőtt szeretném, de ha választhatnék, akkor inkább gyógyítást választanám.
-Még nem választotál Hisako-san,
-Nem tudom eldönteni melyik jobb. Gyógyítónak lenni, vagy megvédeni a lelkek világát.
Keiko rám tekintet és mosolyogva ajka szólásra nyílt.
-Ezt hagyjuk a vizsga biztosokra.
Válaszul csak egy nagy biccentést küldtem felé, és ahogy ezt meg tettem, odaértünk ahhoz a teremhez ahol a szóbeli vizsgákat fogják tartani. Kinyitottam az ajtót. Már mindenki a helyén ült, csak mi ketten hiányoztunk. Alig találtunk helyet, mert az összes el volt foglalva. Leültünk, és miután kedves dorgáló tekintettel rám nézet a főkapitány aztán pedig Keikora, neki kezdtek a vizsgáztatásnak. 
Kissé szégyelltem magam, amiért ennyit időztünk a bejárat előtt, és ezért késve kezdődőt meg a vizsgáztatás. Szép lassan abc sorendbe lettünk ki hívva és elég alaposan kikérdezték a vizsga biztosok a tananyagot. Igaz is vajon kik lehetnek a vizsga biztosok? Az biztos, hogy Unohana kapitány köztük van, mert őt halottam a legtöbbet felszólalni, és Ukitake kapitányt is hallottam bár ritkában, mint Unohana kapitányt. Igazából nem is csodáltam, hogy alig látom a bírákat, mert a legutolsó padsorba kaptam csak helyet. Egy darabig még unottan hallgattam, ahogy beszélnek, aztán végén már egészen összemosódtak a szavak a fejembe. Már oda se figyeltem, ha egy bíra megszólalt. Csak a jegyzeteimmel foglalkoztam, és még itt is a tanulás járt a fejembe.
-Kuchiki Hisako kérem, fáradjon ki a vizsga biztosok elé.
Mikor meg halottam a nevem, felálltam a helyemről és kievickéltem a padsorokból.Elindultam lefelé a fa lépcsökön. Mikor leértem, végignéztem a vizsga bírákon. Hirtelen megakadt a szemem Byakuyan. Gyorsan elkaptam tekintetemet, mintha észre sem vetem volna, és megálltam a főkapitány előtt. Egy pillanatra elmerengtem.Úgy éreztem magam, mint akit vallatnak. Talán Byakuya jelenléte zavar ennyire? Végén még megbukok. Nem! Azt nem tehetem meg, hogy megbukjak! Nem hozhatok szégyent a Kuchiki névre. Húztam egy kártyát és felfordítottam. Kiduok.
Ukitake kapitányra néztem, aztán pedig vissza a kártyámra. Miért pont ezt kellett húznom?Mindent átnéztem csak még ezt nem.
-Látom nagyon elgondolkodtál Hisako –san.Milyen kártyát húztál?
Érdeklődőt Ukitake kapitány és kedves tekintetét a szememre helyezte.
-Kiduok kapitány úr.
-Na, akkor halljuk, mit tudsz a kiduokról.
Nézett rám Unohana kapitány is és egyszerre 6 tekintet kezdte el lesni mind azt, amit mondani készülök.
Tekintetem elsiklott Byakuya felé. Csak lehunyt szemekkel várta, hogy neki kezdjek a feleletnek.
Bizalmatlanul rájuk néztem és ismét átfutattam a fejemen azt a kevéske kis információt, amit tudtam a védelmező ás támadó varázslatokról. Belekezdtem a feleletembe, és amit tudtam a kiduoról azt mind elmondtam, egy szuszra. Ukitake kapitány rám tekintett és elégedetten bólintott.
-Ez szép felelet volt Hisako-san.  Elmehetsz.
-Várj egy pillanatot Hisako san. -Szólt utánam Unohana kapitány. -Úgy tudom a 4. osztagba szeretnél kerülni.
-Igen Unohana kapitány. -Visszatekintetem a kapitányra.
-Tisztába vagy a gyógyító technikákkal is?
-Igen tisztába vagyok vele.
-Akkor mondj nekem egyet Hisako-san.
-Ilyen technika a hojikuzai. -Mondtam neki halk alázattal.
-El is mondanád nekem hogy ez a kiduo mit is gyógyít meg?
- Igen, hogy ne Unohana kapitány. Olyan testrészeket lehet vele meggyógyítani, amit egy csatába levágtak, vagy erősen megsértetek.
-Kiváló Hisako-san. Remek orvos válna belőled az osztagomnál.
Byakuya kissé szúrós szemekkel nézett Unohana kapitányra mire a kapitánynak csak egy kedves mosoly volt a válasza. 
Visszasétáltam a helyemre és leültem. Tanár váratlanul felállt és felénk nézet. Kedves,határozott hangon szólalt meg.
-Úgy határoztunk a kapitányokkal, hogy a mai nap meg lesz még tartva a gyakorlati vizsga is, kint a hátsó udvaron. Ezért fel szeretnék kérni minden diákot hogy szépen lassan, fáradjanak ki az akadémia hátsó udvarába. Mindenki felállt és elindultunk kifelé a tanteremből, szép, lassan ahogy a tanár mondta. Kitódultunk az ajtón, és kettes sorba fejlődve elindultunk a hátsó udvar felé. Az udvart egy zajvédő ajtó választódta el az akadémia belső részétől. A tanár már ott várt minket.
-Egyesével fogunk titeket behívniAddig is türelmesen várjátok ki sorotokat.
Keiko valahogy mellém keveredet, és kedvesen rám mosolygott.
-Hisako-san neked hogy sikerült a szóbeli?
-Nem tudom Keiko.Szerintem egy összesítet eredmény szerint fognak minket osztályozni.
-Miért kérdezed?
-Csak kíváncsiságból Hisako-sanHalottam néhány érdekes pletykát.Állítólag, Unohana kapitány és Kuchiki kapitány azon verseng, hogy kihez kerüljél.
-Igazán Keiko?Lényegébe mindegy hogy hova kerülök, a 4.-vagy a 6. osztagba.Mert mindkét osztag közel áll hozzám.
Nevem-halottam a folyóson. Kuchiki Hisakot kérem az udvara. Mondta egy kissé vékonyka női hang az udvar bejárata előtt. Odamentem az ajtóhoz és besétáltam az udvara. Kissé meglepett, hogy azonnal az első diákként hívattak be. Nem tudom, vajon mit remélnek attól, hogy a vezetéknevem Kuchiki lett és nem Kanazawa maradt. Igazából kötelességemnek éreztem felvenni a Kuchiki nevet. Biztos vagyok benne, hogy Byakuya is ezt akarta, és nem volt helye kétkedésnek.
Mindenki feszülten várt, hogy elkezdjem kis bemutatómat. Első lépésbe a fakardal való bánásmódomat nézték meg. Fogtam egy fakardot és beálltam az udvar közepére, ahogy otthon is tettem, minden egyes alakalommal, ha fa kardal gyakoroltam. Erősen megmarkoltam és egy határozott mozdulatsorra elkezdtem bemutatni apró tudásomat, amit 1-év alatt sikerült összeszednem az akadémián. Még egy utolsó suhintás a fakardal, és mint egy zanpaktou eltűntettem az oldalam hüvelyébe.
Következő feladat jött.
-Mutass be egy megkötöző és támadó kiduot.
Tudtam, éreztem, hogy ez sem maradhat ki a feladatokból. -Nagy sóhaj hagyta el ajkam.
Hoztak egy céltábla szerűséget és elhelyezték velem szembne az udvar másik végében.Azon gondolkodtam melyik támadó technikát is hajtsam végre. Shakkahou-nál kötöttem ki.Pillanatok alatt összegyűlt a szellemi erőm. Felemeltem a kezem és el kiállottam magam határozottt hangon.
-31. támadási módszer Shakahou. -Vörös fénylabdák hagyták el a kezem és a célpontot egy az egybe felrobbantották. Kapitányok elégedetten nyugtázták magukba a teljesítményemet, csak valahogy Byakuya lepődött meg.
-Hisako san, megkérhetném, hogy mutassa még be nekünk a 33. támadó módszert is?
Érthetetlen tekintettel Byakuyara néztem. De nem volt helye a beszédnek így azt tettem, amit mondott. Új táblát hoztak. Megismételtem mind azt, amit eddig. -33. támadási módszer sókatsui. -Kékes-fehér villámok hagyták el a kezem és pórrá rombolták a táblát, ami elém lett rakva.
Következő lépésben egy védekező kiduora koncentráltam.
-81. Módszer Danku. -Egy hatalmas átlátszó kisé sárgás színű fal jelent meg előttem.
Hátra tekintetem és Ukitake kapitány szolalt meg.
-Rendbe Hisako-san végeztünk elmehetsz. -Lebontottam a falat és meghajoltam a bírák előtt, és a tanárom előtt is.
Elindultam kifelé. Mikor kimentem a folyosóra,keiko egyből rám ragadt. Elkezdet kérdésekkel bombázni.
-Mik voltak a feladatok?
-Kiduokat kellet bemutatni, és azt is nézik, hogy miképp használod a fakardot.
Keiko zord tekintettel nézett rám.
-Akkor én biztos megbukok.
-Miért Keiko?
-Mert a gyógyító technikán kívül semmien kiduot nem tudok alkalmazni. Na, jó talán néhány egyszerűbbet,de abban nem vagyok jó. Kardforgatással nem lesz bajom.
Bólintottam egyet Keikonak és elvonultam egy csendes kis sarokba.Leültem, és ott vártam egészen addig, míg vége nem lett a gyakorlati vizsgáknak.
Mikor már az utolsó diák is kijött, oldalán a tanárunkkal a folyosóra, néma csend borult,mindenki tudta, hogy most fogják kihirdetni az eredményeket.
-Gyerekek egy kis figyelmet kérek tőletek. Jó híreim vannak. Nagy örömmel jelentem be hogy senki sem bukott meg a vizsgán. Ezért a holnapi ünnepségre mindenkit elvárok. Jelenjetek meg pontosan.Elmehettek!
A tömeg lassan szétszéledt, és Keiko is eltűnt. Nem volt rá jellemző hogy csak úgy eltűnik. Eddig mindig elköszönt tőlem.  Felálltam és követtem volna a tömeget, mikor is a tanárom vissza rántott.
-Hisako-san ne menj sehova. Kuchiki kapitány arra kért, mondjam meg neked, várd meg a folyosón.
Bólintottam egyet, némán visszaültem a sarokba ahol eddig is ültem.Már 3 órája ültem egymagam a sarokban mikor mozgást érzékeltem a folyóson. Felnéztem összekuporodott testemből, és elnéztem az ajtó felé. Kapitányok pont akkor léptek be rajta. Elbúcsúztak egymástól és mindenki visszatért az osztagszállásra. Byakuya megállt előttem.
-Megyünk Hisako? -Kérdezte tőlem nagyon tömören, szinte már fájó egyszerűséggel. Felálltam és kedvesen rámosolyogtam.
-Persze Byakuya, mehetünk, ha úgy kívánod.
Byakuya szeme tágra nyílt. Szinte le lehetet olvasni róla hogy mi az, hogy ha úgy, kívánom?
-Talán valami rosszat kérdeztem?
-Nem Hisako, csak furcsán alázatos vagy.
-Már csak ilyen vagyok Byakuya.
-Hova lett az a forrófejű Hisako, akit meg ismertem?
-Nem gondolod Byakuya hogy nekem is meg kell komolyodnom? Vége a gyermekkornak, mikor azt csinálhattam, amit akartam. Fel kell nőnöm, mert egy ilyen férfihez nem való olyan nő, aki beleragad gyermekkori önmagába.
Láttam, rajta hogy ismét meglepődik, és szóhoz sem tud jutni, kemény határozott szavaimhoz.
Közben elindultunk kifelé, és az egész utat némán egymás mellet haladva töltöttük, míg el nem hagytuk az akadémiát. De még ekkor sem szólalt meg, s a köztünk lévő kissé feszült hangulatba telt el az a félóra, míg haza értünk.
Bementem közös szobánkba míg Byakuya a dolgozó szobájába ment. Nem tudtam mit tévő legyek. Mi változott benne? Miért nem mond semmit? Elkezdtem halkan itatni a könnyeimet. Halottam, ahogy nyílik az egyik komód és kivesz valamit. Aztán széttárta az elválasztó ajtót és bejött hozzám, de már nem a shinigami egyenruhájába, ha nem otthoni ruhába volt, egy könnyed, yukata volt rajta. Odajött hozzám megragadta derekam, s magához vont.
-Nem vagy hibás semmiért Hisako. Megértem a vágyad. Méltó szeretnél hozzám lenni. Büszke is vagyok rád.  -Maga felé fordított s a yukataja ujjával letörölte a könnyeimet.
Byakuyara mosolyogtam és belé bújtam, mint kiskutya gazdájába. Nagy szipogások közepette abbahagytam az egerek itatását. Felálltam mellőle, és útba ejtve a komódot kivettem egy yukatát magamnak.
Egy pillanatra kinéztem a kertre ahonnan már éjjeli sötétség köszöntött rám vissza. Az égről eltűnt a hold, nem lehetet sehol sem látni csak a csillagok fénye világította be valamelyest a kertet. Byakuya mellém jött, s egy darabig velem csodálta a sötét éjszakát. Aztán kézen ragadt és elvont a fürdőhelyiségbe. Életembe először, fürödtem egyűt tulajdon férjemmel. Igazán még most sem hiszem el, hogy Byakuya ezt meg teszi velem.  Pár óra elteltével mindketten üdén és kivirágozva léptünk ki a fürdőből. Ágyhoz sétáltunk leültünk az ágyra. Mindketten nagyon fáradtak voltunk. Byakuya megfogta arcomat könnyedén és egy jó éjt, csókot, nyomot ajkamra, amit viszonoztam neki. Befeküdtünk az ágyba. Egy darabig csak mozdulatlanul feküdtünk egymás mellet. Befordultam az ellenkező irányba és behunytam a szemem. Nem aludtam el azonnal. Még éreztem, hogy Byakuya keze megragadja derekamat és erősen magához ránt. Így aludtunk el a sötét éjszakába, míg fel nem virradt a reggel.
Kinyitottam szememet az ágyba. Byakuya kezét még mindig a derekamon éreztem. Álljunk csak meg! Byakuya miért van itthon egyáltalán? Persze ma vasárnap van és az ünnepség lesz,tényleg az ünnepség! Jött elő belőlem a felismerés. Byakuya felé fordultam. Keze lecsúszót a derekamról,s még ekkor sem tért magához. Vajon mi lenne a hatásos ébresztő? Tegnap azt kifogásolta milyen komoly vagyok. Valahogy tekintetem nem tudta elhagyni azt a nyugodtnak látszó komoly arcát. Már elhatároztam magamban hogy meg csókolóm, és azzal keltem fel, de Byakuya megelőzött. Kinyitotta sötétkék tekintetét, felült s egy csókot nyomót a számra.
-Jó reggelt Hisako.
-Jó reggelt Byakuya. -Csak ennyit tudtam neki mondani, mert annyira meglepet engem ezzel a csókkal. Alig tértem magamhoz. Kimásztam az ágyból.
Természetesen Byakuya ebben is megelőzőt. Mint mindig. Sose zavart. Nem is fog.
Gyorsan megmosakodtam, és felöltöztem. De már nem az akadémiai egyenruha volt kikészítve nekem.Az a bizonyos fekete shinigami egyenruha, amit minden shinigami hord. Felkaptam magamra,és kisietem a verandára. Byakuya már várt rám. Felnéztem rá, és kedvesen rámosolyogtam.Visszanézet rám kedvesen.
Mi közbe az akadémia felé vettük az utunkat.
-Hisako, a tegnapi vizsgádon nagyon szépen teljesíttettél.
-Miért kértél tőlem még egy kiduot? A Shakahou nem volt elég?
-Hisako, Kíváncsi voltam vajon mennyire tudod irányításod alatt tartani a sókatsuit.
Mikor ezt kimondta nekem,rám nézet és egy halvány mosoly jelent meg az ajkán.Elhagytuk a birtokot félórányi séta után elértünk az akadémiára.
Az előtér teljes mértékbe fel volt diszitve.13 kapitány már jelen volt, s várták, hogy elkezdődjön az ünnepség. Minden végzős fel sorakozott a kapitányokkal szemben. Már minden a helyére került, némi várakozás után elkezdték az ünnepet.
Az akadémia vezetője belekezdet üdvözlő beszédébe. Ami igen hosszú és kisé unalmasra sikerült.Beszéd közbe végig néztem a kapitányokat.  Ukitake olyan aranyos volt, de Byakuya volt köztük a legfessebb. Na, igen az én drága férjecském. Egy huncut mosoly hagyta el ajkam.  Yamamoto kapitány felállt a helyéről és az igazgató mellé lépet.
-Most kiosztjuk az okleveleket. -Mondta az igazgató és egy büszke mosollyal végig tekintet rajtunk. Elkezdték kihívni a végzősöket. Már majdnem mindenki kiment csak valahogy rám még nem került sor.
-Kuchiki Hisako! -Mondta ki a nevem az igazgató úr. Kifurakodtam a tömegből. Odamentem az igazgatóhoz.
-Gratulálok Hisako. Kiváló eredménnyel végezted el az akadémiát.
Yamamoto főkapitány fordult felém.
-Hosszú tanácskozás után úgy döntöttünk, támogatjuk a 6. osztagba való felvételedet. -Átadta nekem az oklevelet. 
-Főkapitányúr! Ki kérte a felvételemet a 6. osztagba?
- Kuchiki kapitány Hisako san.
-Értem. Köszönöm Yamamoto főkapitány és az igazgató úrnak is.
Meghajoltam előttük és elindultam vissza a helyemre.
Végére ért az ünnepség, mindenki szétszéledt,s Keiko ismét megtalált.
-Hisako-san! Kiállotta nekem nagyörömmel.
-Bekerültem a 4. osztagba. Gyógyító lettem. Hisako-san melyik osztagba kerültél?
Zavaromba a földre tekintetem.
-6. osztagba kerültem Keiko.
-De hisz oda csak férfiakat vesznek fel.  A kapitány mindig jól megnézi, hogy kit enged be az osztagba.
Byakuya ekkor lépet mellém.
-Ideje hazamenünk Hisako-san.
-Igen is Byakuya.
Keikonak csak most esett le hogy mit mondott. Hisz tudta nagyon jól. Kuchiki kapitány a férjem. Keiko csak nézett rám nagy szemekkel némán. Nem jött ajkára egy csepp szó sem.
Otthagytam, és elindultam haza Byakuyaval.


Folytatása következik