Byakuya story

Egy végtelen szerelem története

9. fejezet: Byakuya titkos vágya

Száraz és kopár január végi táj köszöntött rám a Kuchiki birtok falai között.
Már útra készen álltam és mindent elrendeztem magam körül. Sietnem kellet, mert találkozót beszéltünk meg Keikoval. A mai naptól már előre félek, mert a tanárunk a fejébe vette, hogy mindenféleképpen látnunk kell belülről egy osztag felépítését. Midőn gyorsan lerohantam a kicsiny ház verandájáról,teljes erőbedobással elkezdtem rohanni a kijárat felé.
Mikor megláttam Keikot intettem neki, mire visszaintett nekem és kedvesen elmosolyodott.
-Ne haragudj Keiko amiért, elkéstem, de majdnem elaludtam.
-Ne szabadkozz Hisako-san szerintem alig leszünk páran az osztályból, akik elmennek erre a kis tanulmányi kirándulásra. Hisako-san, igaz a hír hogy már hivatalosan is Kuchiki kapitány menyasszonya vagy? 
-Igen igaz Keiko, de miért nem hívsz csak Hisakonak?
Keiko itt mélyen elgondolkodott és nem merte nekem megmondani, hogy mit is gondol.
-Az igazság hogy mégis csak Kuchiki kapitány hitvese leszel, és az a minimum hogy megadom a tiszteletet neked.
Nem tudtam mit tenni csak bólintottam egyet elvégre, ha Keiko így gondolja, akkor kénytelen vagyok elfogadni, bár nem nagyon teszik, amiért így szólít.
-Keiko tudod hogy miért pont szombati napra tette ezt, kistanulmányi kirándulást a tanárunk?
-Igen Hisako-san.Állítólag az akadémia vezetősége nem engedte, hogy a hét valamelyik napját erre pazarolja a tanárunk.
-Tudod, hogy hányadik osztagot látogatjuk meg?
-Igen Hisako-san,a 6.osztagot.
-Micsoda! - amit ettem éppen reggeli gyanánt az egyszerre kikívánkozott belőlem.
Aggódóan,kérdő tekintettel rám nézett Keiko, és már feltette volna kérdését, de én előbb megszólaltam és némi álldogálás után, megnyugodva mosolyra nyílt a szám. -Nem kell aggódnod Keiko csak kisé sokkolt a hír, miszerint pont a 6. osztagot kellett kipéciznie a tanárnak.
-Miért Hisako-san?
-Azért mert az Kuchiki kapitány osztaga. Keiko szemei nagyra nyíltak a csodálkozástól, és aztán kacéran rám vigyorgót.
-De azért a hadnagy még szabad? -igen szabad, és gondolkodva a fellegeket néztem- de szerintem nem illik hozzád, ugyanis tűzvörös hosszú haja van.
-Az engem nem zavar de legalább helyes fiú?
-Tudod mit Keiko! Leszek a kerítőd és bemutatlak neki. Abarai hadnagy amúgy is olyan népszerű a lányok körébe. Nem mintha Kuchiki kapitány nem lenne az.
-Keiko csak beleegyezően bólintót nekem.
-Mindenki irigyel az osztályból, amiért nemsokára a Kuchiki klánhoz fogsz tartozni. -Sajnos sok ellenséget szereztem Keiko.
-Tényleg te mért vagy még mindig velem? Miért fontos neked a barátságom? Mindenki más átnéz rajtam, csak te meg a tanárom nem.
-Azért mert kedves vagy és okos meg miegymás de a többiek pont ezért utálnak, mert te mind az vagy ami ök nem. Na ezt jól megmondtam. -elmosolyodtam és Keikora néztem.-
Már közeledtünk a 6. osztag rezidenciájához. Miközben egyre közelebb értünk eltűnődtem azon vajon most milyen napot is írhatunk? Tettem fel magamban a kérdés, és csakhamar rá kellett jönnöm, hogy január utolsó napja van. Byakuya születésnapja. Keiko észre is vette a kétségbe esett arckifejezésemet és pár méterre az osztag székhelyétől lecövekeltem.
-Mi a baj Hisako-san?
-Keiko, Ma van kuchiki kapitány születésnapja.
-Az miért baj Hisako–san?
Hulla sápadtan ránéztem, mivel semmit sem mondtam a földre tekintettem.
-Na mond már Hisako-san! -vált egyre türelmetlenebbé Keiko-
-Elfelejtetem Byakuya-sama születés napját… ez a nap a mai napra esik-mormoltam magamba érthetetlenül a szavakat - Keiko én nem vetem neki még semmit. Nem tudom, minek örülne igazán.
-Ne szomorkodj ezen Hisako-san majd, kitalálunk valamit a kapitánynak.
Nagy nehezen megnyugtattam magam, és tünedezni látszódtak a kétségbe esés nyomai az arcomról.
Mikor már odaértünk az épület elé, megálltunk és csodálkozva néztem szét az osztag udvarán, mert hát ott gyülekeztünk. Néhány irigykedő lány osztálytársam rám is tekintet.
-Nézzétek, ott van Kuchiki kapitány kis kedvence! -Junko eleresztet egy cinikus mosolyt ajka szegletén-
Mindenki rám tekintett amiből csak úgy sugárzott egyeseknek a megvetés mások szeméből az irigység.
-Ne is törődj velük Hisako-san. -vett védelmébe Keiko .Kedves tekintettel ránéztem. -Köszönöm neked hogy kiállsz mellettem Keiko. Pedig nem lenne kötelező.
-Oh micsoda szívszorítóan megható jelenet. -kedvesen, de némi erőltetett mosollyal az ajkamon Junkora néztem.
-Kedves Junko –san. Ha meglehet tartsd éles nyelved a szádba. Nem akarom magam megsebezni méreggel teli szavaid által.
Erre mindenki felhördült.Junko sejtette, hogy a háta mögött a társai jól kibeszélik.
-Na de kisasszonyok! -lépett közbe a tanár. -Mi a probléma?
-Most már semmi tanár úr. Megoldódott minden. Igaz Junko?
Junko nem mondott semmit csak összeráncolta homlokát és hátatfordított nekem és a tanár úrnak.

***

A távolból egy férfi alakja közeledet a csoportunk felé. Egyből megismertem. Abarai hadnagy volt azaz a 6. osztag hadnagya. A tanárom mellé lépett és végig pásztázott minket. Közben zavarában elkezdte vakarni a fejét.
-Rendben, akkor induljunk is. -mondta a hadnagy és elindultunk befelé a osztag épületébe.
Mi követtük öt szabálytalan libasorba. Miközben megállás nélkül beszélt és beszélt a hadnagy.Úgy tűnt nekem mintha nagyon készült volna erre a napra. Egy széles folyosón haladtunk végig. Mindenhol őrök álltak és néhány ajtó félig nyitva volt. Mitagadás kissé kíváncsi voltam vajon miket rejt az iroda, de a csoporttól nem távozhattam el. Keiko előre tolakodott az első sorba hogy jobban lássa Abarai hadnagyot.
-Még a végén összejön vele- futott át a gondolat a fejemen.
Az egyik szobához mentem és bekukucskáltam a résnyire kinyílt ajtón.Nagy meglepetésemre volt bent valaki, egy kapitány szintű ember.
-Csak nem Byakuya? Megéreztem volna a lelke energiáját?
Valóban ott ült az íróasztal mögött és tekintete mélyen az irataiba fúródott.
Rövid idő elteltével felemelte fejét és az ajtó felé nézet.
-Gyere be Hisako nyugodtan. Nem kell az ajtó mögül leskelődni.
Bementem a szobába és megálltam Byakuya előtt.
-Ne haragudj Byakuya hogy csak igy rád török miközben keményen dolgozol.
-Semmi baj, néha nekem is kell egy kis pihenés.
Felállt az asztala mögül.
-El is felejtetem mondani, hogy készülök valami meglepetéssel.
Némi csillogással a tekintetemben ránéztem.
-Igazán nem szükséges Hisako. Sose tartom meg a születésnapomat.
-Akkor ideje változtani rajta kapitányúr. Nem gondolja?
-Nem Hisako. Ez jó, így ahogy van.-elégtelen morcos tekintettel ránéztem.
-Kuchiki Byakuya ha úgy gondolja, hogy e felett szemet hunyok, hogy semmibe veszi saját vágyait, akkor nagyon téved. Jól tudom mennyire vágyik arra, hogy önt is megünnepeljék. -fakadtam ki Byakuya előtt.
Hamar észbe kaptam, és elszégyellve a padlóval szemezgetem.
-Lehet, hogy igaza van Hisako.De akkor sem óhajtom az egész Kuchiki klánt azért összehívni, hogy meg ünnepeljenek.
-Megértem Byakuya, de akkor legalább mi kettesbe ünnepeljük meg ezt a napot.
-Rendbe Hisako.
Váratlanul ránk törték az ajtót. Renji volt az és Keiko.
-Végre rád találtunk Hisako-san.
A tanár sík idegbeteggé vált mikor észrevette kint az udvaron, hogy te eltűntél. -Sajnálom, hogy bajt okoztam nektek.
-Ugyan már Hisako-san elvégre biztos kezekben volt. -mondta nekem a hadnagy egy hatalmas vigyorral a száján.
-Ö hát végül is igen. Jó kezekben voltam. Byakuya–sama akkor mennék is.
Meghajoltam Byakuya előtt. Felegyenesedtem és egyenesen a szemébe, néztem.
-Viszontlátásra Kuchiki kapitány!
Sarkon fordultam és elindultam az ajtó felé a hadnaggyal és Keikoval.
Byakuya csak nézte, ahogy elmegy szeretett hitves jelöltje, és újból csak ö volt és az a sok akta, ami még megírásra váródott.

***

A tanár türelmetlenül várt minket az udvaron és mikor meglátott kijönni az épületből a hadnaggyal és Keikoval látszott rajta hogy megkönnyebbült. Odasiettem a tanár úr elé és bűnbánóan meghajoltam előtte.
-Ne haragudjon tanár úr amiért elkószáltam.
-Most már oly mindegy Hisako-san, nem számit, bár az fáj hogy nem látta végig belülről az osztag elrendezését. -összehúzott szemekkel a kapitányra néztem.
-Rendben gyerekek, akkor lehet hazaindulni. Hétfő reggel találkozunk.
Szétszéledtünk és mindenki elindult hazafelé.
-Várj Hisako-san!
Megfordultam és Keikora néztem.
-Nincs kedved vendéglőbe jönni?
-Miért is ne.
-Oh Keiko köszönöm. Most már tudom, mit viszek Byakuya-samanak születésnapjára.
Széles mosoly jelent meg a szám szegletén. Keikoval vidáman elindultunk a vendéglő felé.
Mikor odaértünk, bementünk és helyet foglaltunk egy asztalnál.  Ránéztem Keikora. -Várj, meg itt mindjárt jövök- és a pulthoz sietem.
Közelebb léptem a fogadóshoz és szinte suttogva kérdeztem tőle, hogy tud-e készíteni egy sushi tálat szépen elrendezve lakos dobozba tárolva. A pultos nagy bőszen bólogatott nekem és meglepődötten rámnézet.
-Elviszi a sushit?
-Igen elviszem és kérek hozzá egy jó minőségű sakét is. Addig pedig kérem, vigyen annak a hölgynek egy jó minőségű teát.
A pincér már is ugrott és megfogott, egy teafiltert és az orrom alá dugta.
-Jó lesz ez?
-Igen jó lesz köszönöm.
Felforralta a vizet, és belelógatta Keikonak a filtert, és már sietett Keikohoz hogy, letegye elé a frissítő zöldteát jázminnal. Némi idő eltelte után kihoztak egy apró dobozt a pulthoz.
-Kisasszony itt van a kért étel, remélem ízleni fog önnek.
-Hogyne biztos vagyok benne, hogy finom lesz! -kedves tekintetemmel megnyugtattam az asszonyt, aki kihozta nekem a sushit. Bekötötte egy szép színes kendőbe és átadta nekem. Elvettem tőle és a kimonó egyik mellékzsebéből, elővettem a pénztárcámat. Már nyitottam volna mikor a férfi beviharzott egy üveg sakéval. -Kisasszony ez a legjobb itt egész Soul  Society-be.
Némi gyanúval a szemébe á néztem,de azért elfogadtam tőle az általa felajánlott sakét.
-Ez így akkor mennyi lesz?
Mikor mondták az árat, azt hittem ott menten elájulok. Megnyugtattam azzal magam hogy ennek így kell lennie. Kifizettem a kívánt összeget.Meghajoltam az asszony és a pultos előtt és Keikohoz sietem.
-Hogy ízlik a tea?Jót választottam?
-Igen Hisako-san köszönöm szépen.
Közben visszahelyeztem a pénztárcámat és Keikora vártam, hogy elfogyassza teáját.
A távolból egy ismerős lélekenergiát éreztem meg, és nemsokra rá meg is jelent Abarai hadnagy az ajtóba, és körbepásztázta a vendéglőt. Mikor meglátta Hisako és Keikot azonnal odament hozzájuk.Záravarába megvakarta fejét és egy széles vigyort hagyott a száján.
-Kuchiki kapitány megkért hogy kisérjem haza a kisasszonyokat. 
-Köszönjük Abarai hadnagy ez igazán kedves a kapitánytól, hogy külön küldöncöt küldőt értünk.
.Igazából Hisako-sanért aggódik annyira, mert nemsokára lemegy a nap és még mindig nincs otthon.
Felálltunk az asztaltól és kimentünk a vendéglőből. Elindultunk a Kuchiki rezidencia felé.  Egész úton alig szólaltam meg csak némán mentem Keiko mellet, aki vidáman beszélgetett a hadnaggyal.
Az út kimondottan hosszúnak ígérkezet, pedig maga a távolság nem volt olyan hosszú a vendéglőtől a rezidenciáig.
Mikor a kapuhoz értek elbúcsúztam Keikotól aki, csak úgy ragyogót a boldogságtól.
-Szép jó estét- mondtam az őrnek és bementem a rezidencia területére.
Végigmentem a félig sápadt holdvilág által megvilágított úton. Byakuya a verandán várt egy lámpással a kezében mikor meglátott halvány mosoly jelent meg ajkán.
Fellépdeltem a lépcsőn és kezemet hátra téve, hogy ne lássa vajon mit rejt a kezem, feltekintetem rá.
Byakuya letette a földre a lámpást és nem habozva átölelt engem. Azt hitem el fogom dobni az ajándék sushiát. Szerencsém volt. Hosszan ölelt volna, ha én nem akartam volna olyan sürgősen kiszabadulni lágy öleléséből. Miután sikerült kiszabadulnom, belőle kérdően rám tekintet, aztán a lámpást felvéve a földről, elfújta és visszahelyezte a helyére.
Bementünk a szobába és leültünk az asztal elé egymással szembe.
Asztalra tekintettem és megbánást mutattam
-Tapintatlan vagyok Byakuya kérlek, bocsáss meg.
Hátul tartott kezemet most elővetem, és két kézzel megfogtam a kis batyut, és előre tartott kézzel, fejemet az asztalon szegezve nyílt meg ajkam.
-Kérem Byakuya–sama fogadja el ezt a kis szerény ajándékot tölem. Boldog születésnapot kívánok.
Átadtam Byakuyanak az ajándékát. Byakuya halványan elmosolyodott, tudta mit kap Hisako-santól. 
-Hisako-san kérlek, ülj ide mellém.
Mutatott a mellette lévő kicsiny helyre, ami elég közel volt hozzá. Fogtam az ülőpárnámat, és  Byakuya mellé ültem. Kicsomagolta a kis csomagot és mikor meglátta lakozott kis dobozt egészen kikerekedtek szemei. Nem gondolta hogy egy dobozt fog ajándékba kapni.
-Kérlek, nyisd ki Byakuya. 
Byakuya felnyitotta a dobozt. Amit egy újabb meglepett arckifejezés követet. A kis adag sushi mellett még szépen megművelt evőpálcika is volt.  Az ajtó felé néztem, Rukia pont akkor várt bebocsátást Byakuyatól. Meghajolt bátya előtt aki nagy meglepetésemre hellyel kínálta.
Rukia leült volna, de előtte valahonnan keríteni kellet egy ülőpárnát. Átmasírozott a szobámba és kis időn belül meg is érkezet az asztalomnál lévő egyik ülőpárnával. Odament az ajtóhoz, és felvette az ajtó mellett álldogáló üveget.
-Hisako-san ezt az üveget, tetted ide?
-Igen Rukia.
Rukia az asztalhoz vitte és letette az asztalra.
-Miért nem hoztad ide? A bátyám biztos ürült volna neki.
Egy kicsit elfordítottam a fejem.
-Sajnálom Rukia nem, tudtam eldönteni, hogy vajon Byakuya-sama örülne e neki vagy sem.
-Mielött elfelejteném bátyám, azért jöttem, hogy boldog születésnapot kívánjak.
Rukia is elővet egy dobozt, amit átadott Byakuyanak. Byakuya kinyitotta a másik dobozt is, amiben kedvenc figurás sütije volt benne.
-Köszönöm Rukia. -köszönte meg Byakuya csendesen az ajándékot. 
-Akkor nem is zavarok -mondta udvariasan és felállt az ülőpárnáról, és elindult az ajtóhoz.
-Jó éjt bátyám, neked is jó éjt Hisako-san.
-Jó éjt Rukia szólatunk meg egyszerre Byakuyaval.
Mikor kilépett Rukia a szobából ,kettesben maradtunk, Byakuyara néztem.
-Gondolom mást, kellet volna vennem neked nem egy komplett sushi tálra vágytál. Láttam mennyire, örültél Rukia ajándékának. Még alig ettél a sushiból.
Byakuya felállt az asztalhoz és az egyik komódhoz ment. Kihúzta a fiókot és kivett belőle egy másik,fából készült evőpálcikát. Visszaült a párnára és átnyújtotta nekem.  -Szeretném, ha együtt fogyasztanánk el.
-Akkor nem haragszol rám Byakuya?
-Nem Hisako.Miért is kéne haragudnom?Nem adtál okot rá.
Kihúztam a pálcikát, és néma csendben elkezdtünk enni, egy szó se hagyta el ajkunkat egészen addig, míg ben nem fejeztük az evést. Közben Byakuya töltött magának egy kis sakét, mert szomjassá vált, de persze poharat most én hoztam neki. Elkezdte szép lassan iszogatni és közben csak figyelt, én azon gondolkodtam vajon mi lesz a következő lépése. Mikor már megettem a részemet, felálltam mellőle, és elindultam az ajtó felé. Elhúztam és kiléptem a verandára. Az éj sötét égbolt milliárdnyi csillaga nézett vissza rám. A hold jólakottan tekintet rám vissza. Különös színe volt neki, vörösbe tündöklött az égen.
-Mit jelenthet ez valami rossz óment, vagy tán még rosszabbat?
Nem tudtam megválaszolni csak némán figyeltem és még mindig a negatív álmok jártak a fejembe. Az ajtó váratlanul kinyílt, amitől nagyon megijedtem, annyira elmerengtem abba kettőségbe ami átjárta szívemet ezen az éjszakán. Byakuya hátam mögé simult és könnyedén átfogta a derekamat. Egyből megcsapot az enyhe saké illata, ami átjárta.
-Csak nem becsiccsenttettél? -kérdeztem tőle rövid egyszerűséggel. 
-Nem Hisako csak egy kicsit spicces vagyok.
Kuchiki Byakuya spicces gondoltam magamba, és elvigyorodtam. 
-Kérlek, édesítsd meg a mai estém. -mondta nekem vigyorogva Byakuya, ami megint nem vall rá.
Látszott rajta hogy elvesztette teljesen az önkontrolját és tudtam mire vágyik azóta amióta haza hozott a hadnagy. Nem bújtam ki karjaiból,felé fordultam és megsimogattam arcát, amit már rég nem tettem meg.  Byakuya eleresztette derekamat, megfogta az arcomat és magához vonva megcsókolt olyan szenvedéllyel, mint a legelső alakalommal amikor együtt töltöttük az éjszakát. Távolodni kezdtünk egymástól.
-Menjünk be. -ajánlotta nekem Byakuya és szép lassan bementünk,végig csókolva az ajkamat. Nagy nehezen eljutottunk a küszöbig. Megfordultam hogy becsukjam a tolóajtót, de Byakuya ajka visszakövetelte az ajkamat. Hiába mondtam neki:
- Byakuya várj egy pillanatot.
Mikor az ágyhoz értünk olyan szenvedéllyel teljes tekintettel nézett rám, szinte lángolt a teste belső vágytól.Magához vont erős karjával és újból megcsókolt de most elkezdte levenni ruhámat, most hosszú idő útán engedtem az újbóli csábításnak. Már majdnem mezítelen testel feküdt rajtam és elmosolyodott.
-Ez lesz a legszebb ajándék tőled. -finoman rámnehezedet és az ajkunk ismét összeért.

Folytatása következik